Az elektromos cigi nem drágul
Az elmúlt néhány hónapban átlagosan száz forinttal emelkedett egy doboz cigaretta ára és a háromlépcsős emelési szisztémából az utolsó lépcső még hátra van. Az elektromoscigik azonban nem tartoznak a jövedékiadó-köteles termékek közé.
A cigaretta-áremelés első fokozataként novemberben emelkedett a dohány jövedéki adója, majd februárban – egy törvénymódosításnak köszönhetően – május helyett már februárban újra megugrott a cigik ára. Ebben az évben még egyszer, júniusban lesz egy áremelés.
Hogy kicsit számszerűsítsük is ezeket az emeléseket: novemberben valamivel több mint 18 forintra emelték a szálankénti adót, februárban ebből 21,1 forint lett, júniusban 22,3-ra változik. Ez márkánként eltérő mértékben, de várhatóan nagyjából 20-40 forinttal fogja megdobni egy doboz cigi árát.
Sokan egy doboz Marlboro árát 725 körüli összegre várták, ezzel szemben mostanra már 740 lett belőle, az 590-es Pall Mall-ből két lépcső után 690 lett.
Az elektromos cigi azonban sok más előnye (rákkeltő anyagokban szegényebb mint hagyományos társai, kevésbé rongálja az egészséget, nem vonatkozik rá a dohányzási tilalom) alapvetően olcsóbb is, hiszen a készülék megvásárlása után egyetlen utántöltéssel több doboz cigarettának megfelelő patront vásárolhatunk. És ebben a témában a legfontosabbról még nem beszéltünk: a jövedéki adó az elektromos cigarettákra nem vonatkozik, így ebből kifolyólag biztosan nem fog emelkedni a termékeink ára.
Ha bármilyen kérdése merül fel, olvassa el korábbi cikkeinket, vagy hívja ügyfélszolgálatunkat!